Már érkezésem óta ismételgették, hogy szeptember 18-21 Vallónia nemzeti ünnepe, és mindenki Namurbe utazik a hétvégére e jeles alkalomra. Izgatottan vártam hát, vajon hogyan ünnepelnek itt. Nos… Natachának, Kévinnek és Sébastiennek hála hamar egy hatalmas fesztivál közepén találtam magamat, koncertek, pezsgés, zene, tűzijáték között! Érdekes, hogy ezt nemzeti ünnepnek nevezik, a fesztivál szó sokkal találóbb. Nem hiszem, hogy amikor a koncerten őrjöngenek, vagy miközben egyik pèket-t küldik le a másik után, arra gondolnak, mennyire jó vallonnak lenni, de ők tudják. Apropó, pèket (ejtsd: peké, nem, nem a pékről van szó)! Azt mondják, ez a vallon ital, ezt isszák ezeken a napokon (máskor nem túl gyakran). Pálinkáspohárnál is kisebb poharakban lehet kapni 1 euróért, rengeteg ízvariációban. Az alkoholtartalma 20% körül van, de annyira édes, hogy abszolút nem érződik. Veszélyes, mert tényleg olyan, mintha szörpöt innál (csak jobb). Szerencse, hogy engem ilyen jól neveltek a szüleim (meg hogy nem magasabb az Erasmus támogatás…), és csak két pohárkával ittam. ;) Ami viszont kicsit felháborított, hogy a kis műanyagpoharakat, miután kiürültek, földhöz kellett vágni, és jól rálépni, hogy széttörjön apró szilánkokra. Nem hagyták, hogy kidobjam a kukába, mert ez (idézet következik) „hozzá tartozik a nemzeti ünnephez”. És valóban mindenki így csinálta, nem lehetett úgy lépni, hogy ne kerüljön a talpad alá pohármaradvány. Hétfőre az egész város úszott a szemétben…
A koncerteket csak és kizárólag vallon együttesek adták. Egy színpad előtt addig állt a tömeg, amíg a hang elért, illetve amíg még jobban hallatszott, mint a szomszéd színpad zenéje. Rengeteg ember volt az utcán! Alig lehetett lépni! Mi megfogtuk egymás kezét helyszínváltoztatásokkor, és kígyóalakzatban vonultunk. Több csoportot is láttam hasonlóan mozogni. Pedig végig zuhogott az eső. Esőkabátban vagy esernyővel kellett közlekedni, irtó vicces látványt nyújtottunk! :D
Legjobban nekem a tűzijáték tetszett. Fél óráig tartott, de fél percnek éreztem. A folyóparton álltunk, a citadellából és néhány hajóból párhuzamosan lőtték ki a petárdákat. Közben szólt a zene, és annak alapján, hogy erősödött vagy halkult, nagy és kis petárdákat lőttek ki, illetve sokat és keveset. Elképesztően szép volt!
Szombat este töltöttünk legtöbb időt a városban. Hazafele jövet megláttunk egy…” izét”. Fogalmam sincs, mi a neve, ezért körülírom. Vidámparkokban jellemző, kettesével kell beülni kis kocsikba, és pörögsz, meg forogsz össze-vissza. Szóval megláttuk ezt az „izét”, és Natacha rögtön arra vette az irányt. Először azt hittem, csak viccel, de komolyan gondolta, hogy felülünk rá, és a fiúk is könnyen belementek, úgyhogy nem volt választásom. De nagyon élveztem! Úgyis rég nem volt halál közeli élményem!
Ennyit a témáról. Remélem, sikerült meghoznom mindenki kedvét, hogy jövőre ilyenkor erre legyen dolga! ;)