Namurben Erasmusszal



baloghrekagirl@gmail.com

Első hét az egyetemen

2014.09.20 16:32

Nem tudom elhinni, hogy csak egyetlen hét van mögöttem, olyan soknak tűnik! Mármint órák szempontjából. Madame Muller (ő intéri az erasmusszal kapcsolatos dolgokat) ugyanis azt javasolta, hogy az első héten menjek be minden órára, hogy eldönthessem, melyikre akarok bejárni, és melyikre nem (csak 15 kreditet kell teljesítenem). Nem gondoltam, hogy ez ilyen megterhelő lesz! :D

Egy napom úgy néz ki (legalábbis ezen a héten), hogy felkelek 6-kor; reggeli rutin, reggeli reggeli; 7-kor elhagyom a házat; 7:11-kor felszállok a buszra; 7:50-kor megérkezem Namurbe, és átszállok egy másik járatra; 8:10-kor megérkezem Champion-ba, a főiskolához; 8:30-tól kezdődik az első órám, és az utolsó 17:10-kor fejeződik be; felszállok arra a buszra, amit éppen elérek; átszállok ugyancsak arra a buszra, amit éppen elérek; és 18:30, ill. 19:00 között érek vissza. Ez pont 12 óra, ami nem is lenne gond, ha nem 110 perces lenne egy előadás, és nem franciául kellene hallgatnom őket. Így viszont nagyon fárasztó. Főleg, mivel én itthon még nekiállok kiszótárazni azokat a szavakat, amiket nem értettem. Az első órán még rendszerint majdnem mindent értek, olyan jól tudok koncentrálni. A másodikon kezd lankadni a figyelmem, de még ott is tudom követni az eseményeket. A harmadik órán már 15-20 percenként elveszítem a fonalat, az utolsó pedig általában totál káosz. :D

De jövő héttől könnyebb lesz, mert már eldöntöttem, melyik tárgyak érdekelnek, és nagyon ritkán fog előfordulni, hogy 4 órám legyen egy nap. Akit érdekel, annak elmondom, hogy pszichológiára, francia anyanyelvre, matekre, földrajzra és francia idegennyelvre fogok járni, illetve részt veszek kétszer két-három nap tanítási gyakorlaton, és az ezekre való felkészítő órákon. Csakhogy! Itt egészen más a rendszer, mint nálunk. Minden héten változik az órarend, és hónapról hónapra a tárgyak aránya is. (Én igyekeztem azokat választani, amik az első hónapokban fordulnak elő gyakrabban, hogy legyen elég kreditem.) Lehet, hogy valamiből egyik héten egy sincs, a következőn meg 5 is. Múlt héten például 5 franciánk volt és 4 pszichológiánk, földrajzunk viszont egy sem. Biztos megvan rá a magyarázatuk, miért így csinálják, én mindenesetre örülök, hogy nálunk maximum páros  és páratlan hét szerint különböztetünk meg kétféle órarendet.

Ennyit a tanulmányi dolgokról! A következő bejegyzés Vallónia nemzeti ünnepéről fog szólni. Nem úgy kell elképzelni, mint a mi nemzeti ünnepeinket, sokkal inkább úgy, mint a Sziget Fesztivált! ;)